A vízijácint (Eichhornia crassipes)

A lila vízijácint eredetileg Dél-Amerikában őshonos, de ma már Afrikában éppen úgy megtalálható, mint Délkelet-Ázsiában.
Amikor a 19. század kertészei Brazíliából Afrikába vitték a gyönyörű virágjáról híres vízijácintot, bizonyára nem gondolták, hogy néhány év múlva elvadulva több, mint 50 országban fog hatalmas gondokat okozni.
A víz tetején lebegő jácintszőnyeg kevesebb, mint két hét alatt képes duplájára nőni és olyan sűrű, hogy a halászatot és a vízi közlekedést szinte lehetetlenné teszi. Ezen kívül kitűnő búvóhelyként szolgál a krokodiloknak, veszélybe sodorva a vízhordókat.
A legnagyobb probléma mégis az, hogy a vízijácint "kivonja" a vízből az oxigént és ezzel növeli a tavak savasságát. Lelassítja a folyók sodrását is és ezzel nő a lerakott hordalék mennyisége és gyorsul az eliszaposodás.

Rendszertanilag a vízijácintfélék (Pontederiaceae) családjába tartozik. Mintegy 30 fajt sorolnak ide. Kifejezetten trópusi, szubtrópusi, többnyire a víz felszínén úszó, lebegő növények.
Egyes területeken szinte már vízigyomként tartják számon. Újabban hasznát is veszik, mert pl. a kommunális szennyvízzel terhelt állóvizeket, holtágakat tísztítja oly módon, hogy gyorsan és tömegesen elszaporodik és eközben folyamatosan kivonja a vízben sok gondot okozó nitrogént és foszfort. Világoszöld, fényes felületű levelei akár 10-15 cm átmérőjűek is lehetnek. A levelek nyelén feltűnő duzzanatok vannak, levegővel töltve és lényegében ezek teszik lehetővé a víz felszínén való lebegést. Hosszú, sötét színű "szakállas" gyökérzete dúsan elágazik a vízben. Nagy tápigényű vízinövény. Világoslila, feltűnő virágzata akár 40 cm magas virágfűzért is alkothat.